Windows 9, Windows 8.2, Windows Phone 8.1 GDR – információmorzsák
Időnként olyan pletykák látnak napvilágot, amelyek rávilágítanak arra, hogy bizonyos Microsoft termékek éppen milyen fejlesztési stádiumban vannak. Egy ilyen hír ez a mai is. Az elmúlt néhány hétben két, egymástól független forrás is megerősítette az információkat és bár részletekre nem tér ki, de bizonyosra vehető a folyamatos fejlesztés.
A Windows Phone 8.1 GDR1-es frissítése a Microsoft berkein belül a tesztelés végső stádiumába érkezett és megkezdődtek a frissítés közzététele körüli előzetes intézkedések. A frissítésre egyelőre csak GDR-ként hvatkoznak, de ennek végső elnevezése könnyedén változhat, gondoljunk csak a legutóbbi, GDR3-as frissítésre, mely végül az Update 3 megnevezést kapta.
A Windows csapata megkezdte a Windows 9 fejlesztési folyamatának eredményeit megosztani a cég más részlegeivel, de egyelőre még nincs olyan állapotban, hogy az a belsős számítógépekre feltelepíthető legyen. A fejlesztés a tervezett ütemben zajlik, megjelenése a következő évre tehető.
A Windows következő, nagyobb szabású frissítése – Windows 8.2/Windows 8.1 Update 2 – meglehetősen közelkerült a megjelenéshez. Azt beszélik, hogy júliusban már RTM verziót láthatunk, amely előrevetíti az augusztusi/szeptemberi megjelenést. Egy nem hivatalos forrás szerint a frissítés körülbelül 3 GB-nyi lesz.