Microsoft Fél éven belül vége a Windows 7 és a Windows Phone 7 főtámogatásának

2014.07.20 10:57

A Microsoft közzétette a hamarosan mainstream támogatásuk végére érő termékeket, melyben a Windows 7 is szerepel. Ez alapján 2015. január 13-át követően fog a legnépszerűbb operációs rendszer a kibővített támogatási ciklusába lépni.
 

Windows 7

A 2009. október 22-én forgalomba került operációs rendszer felett talán kezd egy kicsit eljárni az idő, hiszen idén már 5 éves lesz. Január közepén pedig úgy tűnik ez támogatás szempontjából is érezhetőbb lesz, mivel ez után, már nem fognak fejlesztések illetve új funkciók érkezni a rendszerhez, mindössze csak biztonsági jellegű javítások.

A Windows 7 kibővített támogatásában a Microsoft további 5 évig, azaz 2020. január 14-ig fogja frissítésekkel ellátni azt, így még igazán nincs mitől tartani a rendszert kedvelőknek. Egyébként a Windows Server 2008 is pontosan ugyanazt a támogatási sémát követi mint asztali társa, így ugyanazok az időpontok érvényesek rá is.
 

Windows Phone 7.8


Azonban ezen időpontnál jóval hamarabb, méghozzá idén, szeptember 9-én, a Windows 7 mobilos társa, a Windows Phone 7.8 mainstream támogatása is véget ér. A 2012-ben megjelent frissítés, számos Windows Phone 8-ból visszaírt újdonságot hozott el a 7-es felhasználók számára, egyetemben az elszomorító hírrel, hogy a 8-as verzióra nem tudnak majd frissíteni. Így ez a rendszer is bővített támogatásba lép, melynek véget érési ideje egyenlőre nem ismert.

Az új "XP"-ként is emlegetett asztali rendszer így pár hónap múlva eléri élettartama felét, kivéve ha a Microsoft mégiscsak úgy döntene, hogy valamennyivel kitolja azt. A Windows 7 jelenleg a világ számítógépeiknek körülbelül felén található meg, a NetMarektShare felmérései alapján.