Bár csak pár napja írtunk hogy a Microsoft a Windows 10-be az Internet Explorer mellé egy másik, új böngészőt is be fog pakolni - máris felbukkant az első kép a weben, ami állítólag róla készült. Legalábbis ezt állítja a BGR, ami szerint egy belsős forrás küldte el nekik a képet a Spartan egy korai változatáról, amiben éppen a Facebook van megnyitva.
Bár a képen látható szoftverre valóban illene az új böngésző leírása - ami szerint az sokkal fapadosabb lesz majd, mint az IE, és inkább hasonlít majd a Firefox-ra és a Chrome-ra, mint házon belüli elődjére -, mi nem igazán vagyunk meggyőződve a fotó eredetiségéről. A képen látható böngésző ikonjai ugyanis nyomokban sem hasonlítanak a Windows 8 és a Windows 10 stílusára, és általában a felület sem kelti azt a benyomást, mint ha ujjal is könnyen kezelhető lenne.

Márpedig utóbbiak alkalmazása mind abszolút prioritásokká váltak a Microsoft számára az utóbbi pár évben szoftverei fejlesztése során, és nehéz elképzelni, hogy a Spartan esetében ezen megfontolások kiestek volna. Ráadásul a rendszer, amin fut a szoftver, is nyilvánvalóan nem a Windows 10 - ami szintén furcsa, tekintettel arra, hogy az új böngészőt állítólag pont ezen fogja a Microsoft bemutatni.
Így mi a magunk részéről nem vennénk mérget arra, hogy január végén - amikor vélhetően a Microsoft leleplezi többek között az új böngészőt is - valóban valami hasonlóval találhatjuk szembe magunkat. Ha esetleg mégis eredeti forrásból származik a kép, akkor is minimum az ikonok és a vezérlőelemek lecserélésére lehet majd számítani - de valószínűbb, hogy inkább egy teljesen más megjelenésre lesz érdemes felkészülni.