Jövő héttől lesz kapható a PC-vel és táblagéppel is működő új Kinect v2

2014.07.07 21:26

A Microsoft jövő héttől kezdi el majd kiszállítani Kinect mozgásérzékelő szenzorának azon frissített változatát, amelyet konzolja helyett más számítógépekhez is hozzá lehet majd kapcsolni. A Kinect for Windows révén a PC-, laptop- és táblagép-felhasználók is képessé válnak majd a szenzor újításainak kiaknázására, és játékok vagy akár tetszőleges más programok mozdulatokkal és beszéddel történő vezérlésére.

 

Bár a Microsoft már az első generációs Kinect-ből is kiadott egy asztali PC-hez szánt változatát, a most forgalomba kerülő második generációs eszköz jelentősen bővített képességeket kínál majd ahhoz képest. Így például az eszköz hagyományos szenzorának felbontása Full HD-ra nőtt, de ezen kívül pontosabban képes a mélységet érzékelni, és az általa befogott látószög is nagyobb, aminek köszönhetően sokkal közelebb is lehet az érzékelőhöz lenni.

Kinect for Windows v2

 

Az új, asztali Kinect-hez készült alkalmazások a Windows Store-ból lesznek majd letölthetőek, de a hozzá kiadott fejlesztőkészlet segítségével bármilyen programozási vénával megáldott felhasználó saját maga is készítheti majd ilyen, akár teljesen egyedi programokat is.

A Kinect For Windows v2 az Egyesült Államokban 199 dolláros, Európában 199 eurós (kb. 62 ezer forintos) áron lesz majd megvásárolható.

 

Elérhetőség

D-Knight számtech oldala knighthungary1989@freemail.hu