A Microsoft operációs rendszer-családjának jövőbeni tagjai már nem csak a rájuk írt, hanem az eredetileg Androidra készült alkalmazások futtatására is alkalmassá válhatnak. Redmond ugyanis azt tervezi, hogy beépít egy ezt lehetővé tevő támogatási réteget a Windows és a Windows Phone következő kiadásaiba.
Legalábbis ezt állítja megbízható belső forrásokra hivatkozva a The Verge, amelynek információi szerint a cégen belül jelenleg vérre menő viták zajlanak a szóban forgó funkcionalitás beépítéséről a Windows-okba. Egyelőre még semmi sem dőlt el az ügyben, a szembenálló felek azonban nagyon vehemensen képviselik egymásnak ellentmondó álláspontjaikat.

A koncepciót elvetők szerint az Android-kompatibilitás beépítése a Windows-ba az utolsó szöget jelentené az operációs rendszer-család koporsójába, ami egyébként is jelentős visszaszorulást volt kénytelen a mobilos térhódítás révén elszenvedni. A támogatók szerint ugyanakkor pont az a problémát oldaná meg, amely jelenleg - szerintük - a Windows Phone és a Windows RT terjedésének legnagyobb korlátját képezi: nevezetesen azt, hogy számos alkalmazás csak Androidra érhető el, ami sok felhasználót elriaszt a Microsoft rendszerének használatától a mobilos környezetben.
Mindenesetre az Android alkalmazások futtatását lehetővé tevő koncepció nem lenne precedens nélküli. A Blackberry operációs rendszere legújabb, 10-es verziójába ugyanis korábban szintén beépített egy olyan kompatibilitási réteget, ami lehetővé tette a vele szerelt készülékek számára, hogy futtassák az eredetileg Android-ra készült alkalmazásokat.
Ehhez ugyan egy speciális konverziós folyamatra volt szükség, de a programok végső soron módosítás vagy újraírás nélkül váltak futtathatóvá a kanadai cég platformján is. A technikának köszönhetően az akkor még RIM néven futó vállalkozás még azelőtt tornászta fel alig pár hónap alatt 100.000 fölé a telefonjain futó alkalmazások számát, hogy egyáltalán készülékeit piacra dobta volna. A Blackberry 10 egyébként végül óriási bukás lett - bár ebben vélhetően kevés szerepe volt az Android-kompatibilitási réteg meglétének.
Az Android programok futtatása az asztali Windows-on egyébként technikai szempontból már jó ideje megoldott, de ehhez jelenleg egy harmadik féltől származó program beszerzésére van szükség. A legkorábbi Windows, ami alapból lehetővé teheti ezt, a Windows 9 lehet majd, amit jelenleg az idei év végére vagy a jövő év végére érdemes várni a hírek szerint.